Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat

Apai elismerő nyilatkozat megtételére kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha azt a magyar jogszabályok lehetővé teszik, vagyis ha az apai jogállás betöltetlen. 

Amennyiben a megszületett gyermek szülei nem házasok, az apának teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot kell tennie. Ezt Magyarországon az okmányirodákban, illetve a Konzulátuson is meg lehet tenni.

A már megszületett gyermekre történő apai elismerő nyilatkozat tétele mellett lehetőség van arra is, hogy a még meg nem született gyermek esetében tegyen az apuka apai elismerő nyilatkozatot.

 

Fontos!

A vonatkozó magyar jogszabályi rendelkezések alapján az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy a gyermek családi jogállása rendezett-e, vagyis az apai jogállás betöltött-e. Az apai elismerő nyilatkozat felvételére ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha az apai jogállás betöltetlen, azaz a magyar családjogi szabályok alapján senkit nem lehet a gyermek apjának tekinteni. A magyar jogban (Ptk. 4:98-114. §) az, hogy ki tekinthető a gyermek apjának, vélelmeken alapul, ellentétben az anyai pozícióval, ami a születés tényével egyértelműen betöltötté válik. A hatályos magyar jogban az apaság a következő sortartó vélelmeken alapulhat:

1) az anya fennálló házassága,

2) fennálló házasság hiányában az anya megszűnt házassága, ha a gyermek születésétől visszafelé számított 300 napon belül szűnt meg a házasság bontóper útján vagy a férj halálával,

3) élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás,

4) apai elismerő nyilatkozat,

5) az apaság bírósági megállapítása.

 

Amennyiben a jogszabályok értelmében más személyt kell a gyermek (jogi) apjának tekinteni, mint a (biológiai) apját, abban az esetben teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat nem tehető az apaság vélelmének megdöntéséig. Az apaság vélelmét bírósági úton lehet megdönteni Magyarországon, ezáltal az apai jogállás betöltetlenné válik, majd ezt követően a biológiai apa már teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tehet. A leírt sorrendiség fontos. Az apaság vélelmének megdöntéséhez előzetesen a jogi apa nevére kell anyakönyvezni a gyermeket. A vélelem megdöntése, illetve a biológiai apa nyilatkozata után a gyermeket a biológiai apa nevére lehet anyakönyvezni.

A fent ismertetett tényállások esetén csupán a gyermek jogi apja nevére történő anyakönyvezésben tudunk eljárni, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat rögzítésében, a biológiai apa nevére történő anyakönyvezésben, továbbá az apaság vélelmének bírósági megdöntésében nem. További gyakorlati útmutatásként jelezni kívánjuk, hogy ilyen esetekben kizárólag hazautazásra szolgáló ideiglenes útlevelet tudunk kiállítani a gyermekeknek a magyarországi ügyintézést (apaság vélelmének megdöntése, születés hazai anyakönyvezése Magyarországon, útlevél igénylése Magyarországon) elősegítendő.

 

A kérelem benyújtására kizárólag személyesen van lehetőség, az online időpontfoglaló rendszerben történő előzetes időpont foglalás alapján.

Ha az apai elismerő nyilatkozatot a születés anyakönyvezési kérelem benyújtásával egyidejűleg kívánják megtenni, arra nem kell külön időpontot foglalniuk.

 

Az önálló apai elismerő nyilatkozat tételének feltételei:

  • mindkét szülő személyes jelenléte;
  • szülők érvényes, állampolgárságot is igazoló személyazonosításra alkalmas okmányának bemutatása (külföldi állampolgárok esetében mindig útlevél), a szülők születési anyakönyvi kivonatai;
  • 4 példányban kitöltött adatlap

    megszületett gyermekre vonatkozó jegyzőkönyv

    születendő gyermekre vonatkozó jegyzőkönyv,

     Figyelem! A jegyzőkönyv előre kitölthető, de azt a konzuli tisztviselő előtt kell aláírni!
  • a gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonata hiteles magyar nyelvű fordítással és diplomáciai felülhitelesítéssel ellátva

             Nem szükséges fordítás

                 az angol, francia vagy német nyelven kiadott anyakönyvi kivonatok esetében, valamint

                 ha az adott ország anyakönyvi kivonata több nyelven kerül kiadásra és ezek egyike az angol, francia vagy német.

  • Az eljárás díjköteles. A díj összegéről az illetékek, díjak menüpont alatt tájékozódhat;
  • ha az anya elvált családi állapotú, akkor be kell mutatni a magyar házassági anyakönyvi kivonatot, amely a válás tényét tartalmazza, vagy a magyar bíróság jogerős ítéletét a válás kimondásáról;
  • ha az anya özvegy családi állapotú, akkor be kell mutatni az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát.
  • amennyiben az apa vagy az anya kiskorú (18 év alatti), akkor a kiskorú szülő mindkét szülőjének szintén jelen kell lennie. Az apának több, mint 16 évvel idősebbnek kell lennie a gyermeknél;

Az apai elismerő nyilatkozatok szülőknél maradó példányát a feldolgozás után átvehetik.